FN Blog / HotelHandicap / Nem középiskolás fokon…
Nyomtatás Betűméret
Nem középiskolás fokon… 2011-04-04 10:07:02
Fogyatékkal élő embertársaink megismerése, nem könnyű feladat napjainkban sem. De talán érdemes lenne az alapoktól indulni. Mi egészséges emberek mit tudunk róluk? Sajnos nem sokat, oktatásunkból régóta hiányzik ez! Persze mondhatnánk bezzeg itt a közelben (Ausztria), ez már általános iskolában megtörténik! Vajon miért nem tananyag ez nálunk? Talán úgy vagyunk vele, mint a nyelvekkel, amíg nem szükséges minek.

 

Fogyatékkal élő embertársaink megismerése, nem könnyű feladat napjainkban sem. De talán érdemes lenne az alapoktól indulni. Mi egészséges emberek mit tudunk róluk? Sajnos nem sokat, oktatásunkból régóta hiányzik ez! Persze mondhatnánk bezzeg itt a közelben (Ausztria), ez már általános iskolában megtörténik! Vajon miért nem tananyag ez nálunk? Talán úgy vagyunk vele, mint a nyelvekkel, amíg nem szükséges minek. Sokszor találkozom a helyzettel, próbálnak segíteni egy látássérültnek, de nem tudják, miként tegyék? Mit kellene tenni, ha alá kellene írnia valamit? Vagy éppen egy kerekesszékkel közlekedő fiatalembernek kellene segíteni, lejutni a lépcsőn? Mit tegyünk, ha egy síket hölgy érdeklődik? Vajon hogyan kell neki jó étvágyat kívánni? Hogyan tudok elviselni egy tanulásban akadályozott kisfiút, egy irodában? Egyáltalán észrevesszük őket, vagy csak szemlesütve továbbállunk? Mindig eszembe jut az alábbi kis történet. Megnyitó ünnepségre készültünk a szállodában, olyan személyzettel, akik mindegyike fogyatékkal élő kolléga volt, minden fajta és féle fogyatékossági csoportból.  Azaz volt egy kivétel, akit nevezzünk Péternek. Ő szakmunkástanulóként volt nálunk gyakorlaton. Komoly 17 éves életkora, neveltetése, hogy finoman mondjam sem volt az esélyegyenlőség és a diszkrimináció tekintetében kiemelkedőnek nevezhető. Komoly dilemma volt számomra, hogyan kellene azt pótolni, ami az oktatásából, ezen a területen kimaradt. Sajnos, idő hiányában, nem sikerült sokat beszélnem vele. A megnyitón részt vett több riporter is. Péter, mint felszolgáló tüsténkedett, mikor meglátta az egyik riporter, mint potenciális alanyt. Nem titkolt célja volt, végre sikerül valami negatívat is találni, ami tükrözheti jelenlegi hozzáállásunkat a fenti témához. Én éreztem, hogy talán nem Pétert kellene kérdezni, de Ő gyorsabb volt és neki szegezte a kérdést:

-         Mondja milyen „ilyen” emberekkel együtt dolgozni?

-         Nem értem a kérdést?

-         Hát tudja olyanokkal, akik mások, mint mi?

-         Nem értem a kérdést, mert ők ugyan olyanok, mint mi! Ha valamit nem tudok, segítenek nekem!  Múltkor is tőlük tanultam angolul! Szeretek velük dolgozni!

Döbbenettel hallgattam, ezt a választ melyre nem számítottam. De volt valami fontos abban amit, mondott. Volt valami, amit én is akkor értettem meg igazán! Van valami legbelül mindenkiben, ami képes felülemelkedni előítéleteinken, tudatlanságunkon.  Vannak dolgok, melyeket, ha nem is tanítunk, ösztönösen tudunk! Remélem Péter története, segít abban, hogy utána nézzünk ezeknek a dolgoknak, és elmondjuk másoknak, ha csak így lehetséges. Aztán minél többen hallják, és elgondolkodnak, lassan megváltozik minden…


Cimkék:
16 szavazat alapján

Mi a véleménye a bejegyzésről?

Nagyon gyenge   Nagyon jó

Hozzászólások

4. Vándor Miklós 2011-04-07 13:17:29
Akadálymentes környezet nélkül pedig be vagyunk zárva a falak közé,még akkor is,ha utcai elektromos kerekesszékben ülünk.
Közben pedig legyünk önellátóak,amennyire lehet! No,hogyan is legyen, ha a legközelebbi élelmiszerbolt ajtaján már mem tudunk bemenni,mert szűk...?
A járdákról már nem is beszélek.
3. Welcker Brigi 2011-04-05 14:33:47
Franciaországban kis faluban éltem (500 lakos). Teljesen természetes volt, hogy: egy félkarú fiúcska meg egy enyhén szellemi fogyatékkal élő gyerek együtt járt óvodába, iskolába a többiekkel, együtt játszottak, stb. Ezt persze már a szülői hozzáállás is segített! Különben élt ott még 3 örökbefogadott fekete bőrű gyerek, meg arab származású is, mindezt teljes békében és kölcsönös megértésben. A környékbeli látványosságokat mindig is sok fogyatékkal élő - gyerek, felnőtt egyaránt - látogatott meg (de hát ott a fizikai akadálymentesítés is előrehaladott állapotban van!). Itthon elsődlegesen a szemléletformálás / hozzáállás az alapvető kívánalom lenne. Lehet, hogy "mások", de lehet az is, hogy valamit sokkal jobban tudják, mint mi. Lásd a "Péter"-féle felismerést. Példaképeket kellene mutatni főleg az "ép" gyerekeknek, fogyatékkal élő sportolók, művészek, stb. személyében.
2. annazs 2011-04-05 13:39:17
Természetesnek kellene lenni a fogyatékkal élőkkel együtt élni. Ez még talán az óvoda kezdetén természetes, de később....Valós példamutatás fontos lenne. Ők sokszor értékesebb emberek, mint akik akadályozottság nélkül élők. Sok feldatunk van ezen a téren is.
1. Peterdi Lili 2011-04-04 15:50:37
nagyon sok "Peter" van a vilagon,csak ok maguk sem tudnak rola.Fel kell nyitni a szemuket, hogy ismerkedjenek meg sajatmagukkal. Ez aztan jon osztonosen.A fiatalokat pedig oda kell vinni dolgozni, ahol a fogyatekossag termeszetes allapot, mint az en munkahelyemen: ketszer egy heten onkentesen.

Szóljon hozzá!

Blogleírás

Lehet kicsit más? A hotel, ahol minden vendég egyformán kedves, a gondoskodás öt csillagos és ahol a munkavállalóknak van szükségük akadálymentesítésre.

Blogger

Név:
Életkor:
Foglalkozás:
Érdeklődési kör:
Egyéb:

Keresés

Blogértesítő - HotelHandicap

Iratkozzon fel az értesítőre és mi az új bejegyzésekről e-mail-t küldünk.

Kapcsolódó hírek az FN-ről

Hirdetés